Az aura
Az aura

Az aura a fizikai testet körülvevő és átható, fénylő test, mely jellegzetes sugárzást bocsát ki az értelmi, érzelmi és fizikai energiák kölcsönhatásaként. Minden atomi szerkezetű dolognak van saját energiatere.

Az aura szervesen kapcsolódik az emberi testhez, alapvető feladata, hogy védje a fizikai és az emberi asztráltestet, illetve energiatartalékként funkcionál, amelyet szükség esetén az ember felhasználhat.

Az emberi aura mérete, alakja, fénye, színharmóniája, épsége függ az ember lelki, érzelmi és fizikai állapotától. Az egészséges ember aurája tojásdad alakú és kb. 2,5-3m kiterjedésű. A gyógyítóknak, mestereknek ettől jóval nagyobb is lehet. Az aura színéből, méretéből és alakjából következtethetünk az ember általános állapotára. A stressz, az érzelmi feszültségek csökkentik az aura kiterjedését és fogékonyabbá tesznek a betegségekre. A színek és erősségük folyamatosan változhat, attól függően, hogy mi megy végbe az életünkben.

A fizikai testet ért sérülések az aura első rétegében jelentős kárt tesznek, ezáltal megbillen az asztráltest egyensúlya. Súlyosabb esetben energiahiány, sokkállapot léphet fel, amely kihat a teljes testi-lelki egyensúlyra.

Uralkodó érzelmeink energiáinak színe, sugárzása áthatja egész auránkat, árulkodik a gondolatainkról, szokásainkról, személyiségünkről.

Az aura kutatói, megalkották az aura elméleti modelljét, melyek az aurát több rétegre osztják. Ezek az egymást követő rétegek úgy veszik körül egymást, hogy a következő réteg minden esetben átfedi az összes előtte levő réteget. Megállapították, hogy a testből kifelé haladva minden következő auratest finomabb szubsztanciából és magasabb rezgésszámból áll, mint az általa körülvett és lefedett aura- réteg.

Az embernek hét aurateste határozható meg: A páratlan rétegeknek, mint az 1-3-5-7, határozott struktúrája van. Azonban a páros 2-4-6 rétegek állandó mozgásban lévő színes fluidumok. Ezeket a rétegeket folyadékszerű szubsztancia tölti ki, ezért ezeknek nincs határozott formája. Az aura alapvető feladata az, hogy védje a fizikai és energiatestet (asztráltestet), másodsorban energiatartalékként is szolgál, amelyet szükség esetén az ember felhasznál.

ELSŐ AURARÉTEG az ún. Étertest, amely pár cm vastag, kékesfehér színű energiavonalakból áll, ezek alakítják ki és tartják össze a fizikai test anyagát. Ehhez a szinthez kapcsolódik a fizikai érzetek, fájdalom, öröm, élni akarás a test autonóm működése.

MÁSODIK AURARÉTEG az érzelmi test. Az érzésekkel áll kapcsolatban, általában 2,5-8 cm vastag. Itt nyilvánulnak meg érzéseink, itt zajlik érzelmi életünk. Tisztasága vagy foltossága érzelmeinktől függ. Tiszta érzelmek esetén ragyogó, éles. Az indulatosság, a rosszindulatú érzések foltossá, piszkossá, vékonnyá teszik ezt az auraréteget. A réteg a szivárvány minden színét tartalmazza.

HARMADIK AURARÉTEG a mentális test. A gondolatok és a mentális folyamatok, a lineáris gondolkodás valamint az ember egészségével kapcsolatos információkat tartalmazza. A réteg a fej és a váll körül sugárzó sárga fényként jelentkezik, mely végigmegy a test körül. Vastagsága 8 cm-20 cm-ig terjedhet. Ez a réteg a tiszta világos gondolatainktól sugárzó rétegként kell hogy megjelenjen.

NEGYEDIK AURARÉTEG a sixtusi réteg. Itt is érzelmeink nyilvánulnak meg, de egy sokkal magasabb szinten. Nem a gyorsan múló vágyak, hanem tartós, mély érzések helye. Az egész emberiséget átfogó szeretetünk itt jelenik meg. A sixtusi réteg az összekötő réteg a fizikai és a szellemi síkok között.

AZ ÖTÖDIK AURA RÉTEG magasabb rendű akarattal van összefüggésben, itt a cselekedeteinkért való felelősségvállalás szintje helyezkedik el.

HATODIK AURARÉTEG a felsőbbrendű természetes szeretettel van összefüggésben, a minden életet átölelő, minden élő védelmének és gondoskodásának szintje.

HETEDIK AURARÉTEG-ben az isteni tudat integrálódik a fizikai és a spirituális tudat között. A gyógyítók innen kérik és kapják a gyógyításhoz szükséges energiákat.

vissza